„Lant és Biblia, e két szent barát”
200 éve született Tompa Mihály költő lelkipásztor

Arany János és Petőfi Sándor barátjára, kortársára, a gömöri születésű és szinte egész életét Gömörben leélő lelkipásztor költő, Tompa Mihály születésének 200. évfordulójára figyelünk. A 19. és 20. század első felének elismert és méltán sokat olvasott, híres és megbecsült tagja ő, akit az utóbbi évtizedekben a feledés homálya vesz körül.

Rimaszombaton született 1817. szeptember 28-án, Bárdos Zsuzsanna és Tompa Mihály foltozóvarga első gyermekeként. Édesanyja halála után az Igriciben élt Tompa nagyszülők vették magukhoz. Elemi iskolai tanulmányait itt kezdte, ahonnan Bihari György jóvoltából és támogatásával a Sárospataki Református Kollégiumba került szolgadiáknak. Az éles eszű és kitűnő memorizálóképességű Tompa Mihály rövidesen beilleszkedett a Kollégium lelki és szellemi világába. Tanulmányi eredményeivel a legjobbak közé emelkedett. A kor gyakorlatának megfelelően különböző családoknál nevelősködött, majd egy évig a sárbogárdi iskolában - Horváth Dániel mellett – segédtanító és kántori szolgálatot látott el. 1839-ben visszatért az anyaiskolába, Sárospatakra, és magára öltötte a tógát. Hat év alatt elvégezte a teológiai, a bölcseleti és a jogi tanszakot, de záróvizsgát ekkor egyikből sem tett.

Eperjesre került nevelőnek, ahol Kerényi Frigyessel, Irányi Dániellel és Petőfi Sándorral kötött barátságot. Petőfi biztatására 1845-ben Pestre költözött. Szándéka az volt, hogy ügyvédi vizsgát tesz, de ebben megakadályozta betegsége.

Verseléssel már pataki éveiben is foglalkozott. Első verse, A Posta-dal 1840-ben, a Társalgóban látott nyomdafestéket. 1846-ban két kiadásban is megjelent a néprege- és népmondagyűjtésen alapuló első kötete. Mindezek ellenére a számára felgyorsult pesti életet nem tudta megszokni, és örömmel vette a bejei reformátusok meghívását a lelkipásztori állásra. 1846-ban Alsóvadászon az egyházkerületi vizsgabizottság előtt letette a papi vizsgát.

Bejei állása Tompa Mihálynak, ha nem is jólétet, de egy bizonyos megnyugvást és jól körülhatárolható életpályát jelentett, amelyről így vall Pogány Karolinához írt verses levelében:

Hol a szép Gömör halmos képet ölt,
Csendes magányban él hű tisztelőd!
Lant és biblia, e két szent barát
Karján ringatja boldogan magát.
Az én pályám szép, ámbár nem ragyog,
Én az egyszerű nép őre vagyok!
Enyém jó- és balsorsának fele,
Örülök, sírok részvevőn vele.
S az elhagyott népet mi isteni
Növelni, oktatni, deríteni…!

Kisded születik, s hogy boldog legyen:
Én fohászkodom érte szívesen;
Dobogó szívű szép menyasszonyát
Elhozza az ifjú felebarát,-
És szívem elfogúl öröm miatt,
Az ünnepélyes esküszó alatt.
Kihez már a nyugalmas est közel,
A haldokló ágyához megyek el;
S ki lehullt, mint fájáról a haraszt,
A temetőbe kikísérem azt.
Ekkép velem rokon, barát a nép,
Nemes batárnőm! pályám nemde szép?

1848-ban tábori lelkészként a rimaszombati második nemzetőr századdal részt vett a schwechati csatában.

1849-ben a jobb megélhetést biztosító Kelemér gyülekezete hívta meg lelkipásztorának, állását április 22-én foglalta el. Május 1-jén házasságot kötött a runyai kisnemesi családból származó Soldos Emíliával, aki hűséges és szerető társa volt a költő 1868. július 28-án bekövetkezett haláláig. Keleméri szolgálatának idején kellett megélnie a nemzeti gyásznak azt a szakaszát, amely után hosszú és sötét évek következtek népe, nemzete életében.

1851-ben Gömör vármegye egyik legnagyobb és legtehetősebb gyülekezete, Hanva választotta lelkészének, ahonnan semmiféle jobb móddal és nagyobb tisztességgel kecsegtető állással sem tudták elcsábítani. A hagyomány szerint a „hanvai papnak hamvai Hanván fognak elhamvadni”, vagy „Tompa Mihály azt akarja, hogy hamvát Hanva takarja” mondással utasította el az ajánlatokat.

A szabadságharc bukása után Tompa Mihály életére és költészetére is rányomta a bélyegét az elnyomás időszakának súlya. Ő mégis a nemzet ébresztője maradt, az allegóriáiban megfogalmazott, napjainkig szállóigévé lett soraival: A gólyához, A madár fiaihoz, Levél egy kibujdosott barátom után, és más, e korban keletkezett verse olyan maradandó értékei nemzeti irodalmunknak, melyek kijelölik helyét azok sorában, akik a nép, a nemzet fennmaradásáért tollukkal mindent megtettek. Erre érzett rá az elnyomó rendszer is, amikor két ízben is Kassára citálta, és fogva tartotta a már szájról szájra énekelve és prózában is terjedő A gólyához című verséért. A fogva tartás megviselte, de hite és népének szeretete mindig továbblendítette.

Gazdag költői munkássága, fennmaradt igehirdetései és nem utolsósorban sokrétű és gazdag levelezése korának egyik legtermékenyebb irodalmi munkását állítják elénk, aki a 19. század hazai történelmének három nagy korszakát élte át. A reformkorban nemcsak kitűnő barátokra, pályatársakra lelt, hanem életét és szolgálatát a haladás irányába állította. A demokratikus eszmék szószólója volt. Ostorozta a maradi, a tunya gondolkodást és életvitelt, szeretettel ölelte magához a dolgozó népet. A szabadságharc időszakát „világünnepnek” tartotta, és a forradalom lelkes hangját a nemzeti célok szolgálatába kívánta állítani. A Habsburg-abszolutizmus éveiben került legközelebb népe, nemzete érzésvilágához. Munkásságával, mely nemzeti hivatást jelentett számára, missziót töltött be. Egy egész nemzedék érzésvilága szólal meg allegóriáiban, biztatva: „Fiaim, csak énekeljetek.”

A 200 éve született Tompa Mihály életútja és küldetése a ma élő nemzedékek, a nemzeti öntudat ébrentartásának misszióját jelenti. Ez fenntartotta és fenntartja ma is népünk, nemzetünk jövőbe vetett hitét és bizalmát.

Imolay Lenkey István